A Tóth fiúk elveszítették szüleiket, egymásba kapaszkodva várják az ünnepet is.Olvasd el a történetüket!

Színes

A Tóth fiúk elveszítették szüleiket, egymásba kapaszkodva várják az ünnepet is. Elfogy néhány papír zsebkendő, míg a fivérek elmesélik a történetet. Főleg a legidősebb, a most 21 esztendős Szilárd beszél, hiszen ő a családfő.

Hirdetés

A Tóth fiúk hét éve az édesapjukat temették el, két évvel ezelőtt elveszítették édesanyjukat is, árván maradt öccsei fölött ő vállalt gyámságot. Alig volt 19 éves akkor…

– Csornára jártam iskolába, édesapám vasárnap még elvitt a kollégiumba, másnap álmában meghalt – kezd tragikus történetükbe Szilárd. Két testvére szorosan ül mellette a kanapén. Mesélik, szépen s jól éltek. Az apa buszsofőrként dolgozott, de mellette mezőgazdasági vállalkozása is volt, édesanyjuk az egészségügyben dolgozott. A családfő halálával már megtört a varázslatos gyerekkor, a gazdaságot is felszámolták, az abból nyert pénzből próbáltak új életet építeni.

Hirdetés

Elköltöztek a kétgenerációs házból Fertődre, de a balsors ott is utolérte őket. Előbb a nagymama halt meg, aztán Szilárdot érte motorbaleset, amiben mindkét keze eltört. Akkor már tudták: anyát is megtámadta az alattomos, halálos kór…

2

Renátó és Szabolcs fölött bátyjuk, Szilárd (a képen középen) vállalt gyámságot szüleik halála után. Túl gyorsan fel kellett nőniük.

– Az első műtét után azt hittük, vége a megpróbáltatásoknak. De egy év múlva áttétet találtak nála, akkor már nem segített rajta az operáció. Tudta, hogy mivel áll szemben, hiszen ápolónő volt, utolsó erejéig küzdött… A karácsonyt még együtt töltöttük, de már mozdulni is alig bírt. Mi ápoltuk, ahogy tudtuk, de szilveszterkor már a kórházban volt. Két hét alatt elment…

Megígértem neki, hogy vigyázok az öcséimre, s tartom a szavam – mondja Szilárd. Tartja magát, egyenesen szembenéz a kérdezővel, férfiasan beszél, korán, túl korán fel kellett nőnie. Visszaköltöztek Fertőszentmiklósra idős nagyapjukhoz, aki a családi ház földszintjén él. Miközben Szilárd mesél, fél szemmel figyeli testvéreit. Szabolcs most 15, Renátó 14 éves. Lehajtott fejjel ülnek mellette, a szavak most mély, be nem gyógyult sebeket szaggatnak.

– Nagyon hiányzik – enged meg magának egy szomorú sóhajt Szilárd és amolyan „fel a fejjel, öcsi!” mozdulattal megböki testvéreit. Traktorosként dolgozik, reggel korán elmegy, a két fiatalabbnak a nagyapa ad reggelit. Rántotta és tea – ez a hétköznap menüje. Hétvégén a fiúk főznek, kisütnek valami mirelitet, együtt takarítanak, mosnak, teregetnek. Nyáron még leanderek is vannak az udvaron…

– Sokat köszönhetünk a családgondozónknak. Nem akarja beszabályozni az életünket, de segít mindenben. Próbáljuk megoldani a problémáinkat, nagyon igyekszem felnőni a feladathoz, de hát még nekem sincs sok tapasztalatom – Szilárd végre megenged magának egy mosolyt és Renátó is ránevet bátyjára. Beosztják azt a keveset, ami jut; az árvaellátást, a családi pótlékot, az anyai örökségből rájuk maradt lakás bevételét. De ott a nagy ház és három fiatal élet, ami csak most indult, s máris terheket cipel.

– Annyira szeretnénk visszakapni a régi életünket! – mondja végül Szilárd, és öccsei bólintanak. Földi hatalom ebben nem segíthet. A jóakarat forintjaiból viszont vehetnek egy új mosógépet a tönkrement régi helyett. S marad még fára, ajándékra, egy jó ebédre – hogy ne csak a szomorúság lengje be a házukat.

Szerző:Kisalföld.hu





Hirdetés