• pén. márc 29th, 2024

Bennfentes információ egy muszlim vezetőtől, hogyan lehet leszámolni az iszlámmal

Elsőre kicsit furcsának tűnik, kitől kapott speciális segítséget Theresa May: egy muszlim közösség vezetője, Raffia Hayat adott neki tanácsot hogyan számolhatna le az egyre nagyobb sebességgel terjedő, szélsőséges iszlamista ideológiával.

Hayat szerint a legtöbb fiatal a börtönökben radikalizálódik – ez történt a Londonban gyilkoló terrorista, Khalid Masood esetében is. A férfi Kentben született brit állampolgár volt, aki azért került börtönbe, mert egy kocsmában összevagdosta egy férfi arcát. A börtönből viszont már Khalid Masoodként, hithű muszlimként távozott, aki le akart számolni az „őt elnyomó hitetlenekkel” – írja az Express.

Egy brit kutatás szerint azok a fiatalok, akik valamikor a tinédzseréveik után egy másik vallásról áttértek az iszlámra, a börtönökben négyszer nagyobb eséllyel döntenek úgy, hogy szabadulásuk után terrorcselekményeket hajtanak végre, mint azok, akik eleve muszlimként nőttek fel.

A börtönökben egyre hangsúlyosabbak a bent is szerveződő iszlamista bűnbandák. A bandák néhány tagja folyamatosan hirdeti szélsőséges ideológiájukat, és mindig sikerül újabb tagokat toborozniuk, újabb fiatalokat radikalizálnak. Ráadásul ezek a csoportok védelmet biztosítanak a börtönben a tagjaiknak, így sok gyengébb rab emiatt is feléjük húz.

Hayat szerint a brit kormánynak megoldást kell találnia erre a helyzetre, és valahogy meg kell fékezniük a rácsok mögött terjedő agymosást. Ha az egyik melegágyat felszámolják, jelentősen javulna a helyzet. Ha nem teszik, akkor még sokan követhetik Masood példáját…

forrás: faktor.hu