Brutális üzenetet küldött a világnak Kim Dzsongun! Nagyobb a baj, mind gondolták!

Hírek

A hidrogénbombája sokkal halálosabb katasztrófát okozhat, mint a Japánra ledobott atombombák.

Hirdetés

Aggasztó feltevéseiről beszélt egy amerikai atomtudós, aki 2010-ben járt már Kim Dzsongun egyik urándúsítójában: Észak-Korea képes lehet előállítani a hidrogénbomba egyik alapanyagát, a tritiumot.

Ezzel pedig olyan erős termonukleáris robbanószereket hozhatnak létre, amelynek hője a Nap melegével vetekszik – írja az Express.

Hirdetés

Siegfried Hecker, a Stanford Egyetem professzora szerint szinte teljesen biztosnak tűnik, hogy Észak-Korea már képes a nagy hatóerejű hidrogénbomba előállítására: néhány évvel ezelőtt még keresték a nemzetközi piacon a hozzávalókat, mostanra azonban csökkent az érdeklődésük – mivel megtalálták már a forrásukat.

2016 januárjában Észak-Korea már bejelentette, hogy felrobbantott egy kisebb, kísérleti hidrogénbombát, amelynek hatására egy 5,1-es erősségű földrengés rázta meg a régiót.

Ezt a hírt a nyugati szakértők szkeptikusan fogadták. Egy normál méretű hidrogénbomba nagyjából ezerszer nagyobb pusztítást tud végezni, mint a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba.

forrás: faktor.hu





Hirdetés