• csü. márc 28th, 2024

Csendes gyilkos. Ez népszerű kozmetikum több ezer nőnek okoz petefészekrákot

A legtöbb otthonban megtalálható, és azt gondoljuk, használatával kimondottan jót teszünk magunknak. Pedig…

A babahintőpor a legtöbb otthonban megtalálható. Nemcsak a baba popsiját szórjuk be vele, sok nő használja, hogy bőre puha és fiatalos legyen. Azonban a legtöbben nem tudják, hogy a baba hintőporban található zsírkőt összefüggésbe hozható a petefészekrák kialakulásával.

Egy amerikai orvos, Dr. Cramer véleménye szerint a talkum alapú babahintőpor és egyéb hintőporok minden évben több ezer petefészekrák kialakulását okozzák az Egyesült Államokban.

A hintőpor genitális területen való használata és a petefészekrák kialakulásának összefüggését már egy 2008-ban készült tanulmány is bizonyította. Egyre több adat utal arra, hogy a hintőport használó nőknél jelentősen megnő a petefészekrák kialakulásának valószínűsége. Egyes becslések szerint az eseteknek akár 10%-ában is szerepe lehet a hintőpornak.

Egy amerikai orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint azoknál a nőknél, akik hintőport (akár talkum, akár kukoricakeményítő alapút) használtak a nemi szervek környékén, 60%-kal nagyobb volt a petefészekrák kialakulásának gyakorisága.
Az említett eredmények megegyeznek más tanulmányokkal, amelyek összefüggést mutattak ki a petefészekrák és a babahintőpornak a nemi szervek közelében vagy a gáton való használata között.
Egy másik kutatócsoport még meglepőbb felfedezést tett: hintőpor nyomokat találtak olyan nők rák miatt eltávolított petefészkében, akik felnőttként nem is használtak hintőport.

(Ugyanakkor, ha hintőporral szoktuk beszórni a pesszáriumunkat mielőtt tárolásra eltennénk, ezen nem kell változtatnunk. A kutatók nem találtak gyakoribb petefészekrákot azon nők körében, akik hintőport használnak e fogamzásgátló eszközön. Ez talán azért van, mert ők csak időszakosan érintkeznek a hintőporral.)
Dr. Cramer azt sugallja, mindenképpen érdemes leállni az intim területek gyakori hintőporozásától. Az orvos szerint minél hosszabb ideig használod, és minél gyakrabban, annál nagyobb a rák kialakulásának kockázata.

Deane Berg története

Amikor a dél-dakotai nő, Deane Berg, petefészekrákos lett, elmondta, hogy zuhanyozás után mindig babahintőport használt (J & J), arra hivatkozva, hogy a gyártó nem figyelmeztette a fogyasztókat arról, milyen veszélyt okozhat a talkum.

Premenopauzás volt, amikor orvosa petefészekrákot diagnosztizált nála. Az első sokk után ezt azért találta furcsának, mert a premenopauzás nők esetében csak 25 % körüli a petefészekrák kialakulásának esélye. Aztán kiderült, hogy éveken át babahintőport használt az intim területen, élete során több mint 8 ezer alkalommal. A vizsgálatok során talkumot találtak a petefészkeiben, a méhnyálkahártyában és a nyirokcsomókban.

A hintőpor fő összetevője a talkum, vagyis az igen finomra őrölt magnézium-szilikát. Ennek parányi szemcséi sokáig lebegnek a levegőben, és belélegezve a tüdő legtávolabbi zugaiba is eljuthatnak.
A hintőpor belélegzése okozott már tüdőgyulladást, légúti fertőzést, sőt szélsőséges esetekben halált is.
A gyermekorvosok a csecsemő tüdejére való veszélyessége miatt beszélik le az anyákat a hintőpor használatáról.

forrás:http://kiskegyed.blikk.hu