• pén. márc 29th, 2024

Eddig több mint 2 millióan látták ezt a képet. Hát nem éppen úgy sikerült, ahogy kellett volna…

Azt mondja, a felesége kérte meg rá, hogy készítsen képeket a szülésről. Nem biztos, hogy a nő ilyesmire gondolt.

Eddig a pillanatig 2 millióan látták és több ezren kommentelték a Reddit nevű közösségi oldalon azt a fényképes bejegyzést, amit egy gilsolano12 nevű felhasználó osztott meg. A hatalmas érdeklődés nem csoda: a férfi ugyanis a szülőszobában szelfizett, háta mögött a még épp vajúdó feleségével. Íme:

szelfi1

A férfi a képhez egyébként egy rövid leírást is mellékelt, melyből kiderült, a leendő apukát felesége kérte meg rá, hogy fényképezzen.

„Szerette volna, ha megörökítem az arckifejezésünket, mikor először találkozunk a lányunkkal” –magyarázza a férfi.

Bár a fotó meglehetősen megosztó, az alá érkezett kommentek zöme még így is kedves. A többség gratulál a friss apukának, de akad olyan is, aki figyelmezteti:

„a nejed szétrúgja a s*gged, ha ezt meglátja.”

A poszt alatti beszélgetésből amúgy kiderült, hogy a szülést követően a feleség is látta a képet, és csak nevetett rajta. Erről maga a férj számolt be, aki elárulta, miközben párja újszülött gyermeküket etette, azzal szórakoztatta őt, hogy a kép alá érkezett kommenteket olvasta fel neki.

forrás:http://24.hu/