• szo. ápr 20th, 2024

Egy elhagyatott 5 csillagos szállodára bukkantak, azonban mikor beléptek, az álluk is leesett

Ez a történet 2014. november 26-án esett meg két turistával, akik úgy döntöttek, megosztják az Egyiptomban átélt élményüket másokkal is.

Sharm-El-Sheik  utcáin sétálva egyszer csak egy igen furcsa látvány tárult eléjük, ugyanis hirtelen egy hatalmas, elhagyatott szálloda-komplexum előtt találták  magukat.

Egy pillanatra úgy tűnt, mintha azon a helyen megállt volna az idő, hiszen még  napozó ágyak, és szétnyitott napernyők is szanaszét hevertek a strandon.

Azonban sem a parton, sem a szálloda területén egy lélek sem volt. A két turista úgy döntött, jobban szemügyre veszi a területet, így hát bemerészkedtek az épületbe. Itt több mint 650 szállodai szobát találtak, a szálloda bárjában pedig még  a hűtőgépek, a szobákban pedig a bútorokok és televízió készülékek is a helyükön álltak. A legfurcsább az, hogy a területet senki sem őrizte, ennek ellenére mégsem volt kifosztva.

A turistákat majd megölte a kiváncsiság, így hát utánajártak a szálloda történetének. Mint kiderült, a szóban forgó komplexumot 2003-ban építették, mely egy nagyon gazdag egyiptomi üzletember (Raouf) tulajdonában állt, róla nevezték el a szállodát is.

A férfi az amerikai származású feleségének építtette ajándékba. A szálloda kezdetben nagy népszerűségnek örvendett, azonban a tulajdonos annyira gazdag volt, hogy a szálloda irányításával járó munka egyszerűen csak púp volt  a hátán.

Egyre kevesebb figyelmet fordított rá, így hanyatlásnak indult. Romlott  a szolgáltatások színvonala, így a szálloda már-már hírhedté vált.  A szállodát végül megvásárolta a Sol-Y-Mar csoport, ekkorra azonban már annyira rossz lett a hotel hírneve, hogy már  senki sem akart itt megszállni. 2012-ben végül bezárták a szálloda kapuit. Az új tulajdonos eközben elhunyt, örökös pedig nem volt, így a komplexum végül a helyi hatóságokra szállt.

 

2 6 97  11 12 14 15 18 22 24

A szálloda madártávlatból:

31

Videó a szállodáról: