• szo. ápr 20th, 2024

Elképesztő fordulat a 10 éve eltűnt Maddie-ügyben: kiderült, hol halt meg a kislány?

Algrave — Újabb lendületet kaphat a 10 éve eltűnt Maddie McCann utáni nyomozás, miután a korábban a portugál rendőrség részéről nyomozó, de később elbocsátott szakértő, Moita Flores (64) azt állítja: a kislány nem eltűnt, hanem a lakásban halt meg.

Flores azt állítja, lehetetlen lett volna a helyszínről az ablakon keresztül kicsempészni a gyereket, és szerfelett gyanúsnak találta már tíz évvel ezelőtt is, hogy a portugáliai Praia da L­uz-i üdülőhely alkalmazottja a rejtélyes gyerekrablást követően felszívódott. A férfit, aki valószínűleg sokat tudhat az esetről, továbbra is keresi a rendőrség. Flores véleménye teljesen egybecseng a portugál rendőrfőnökével, aki ellen emiatt nemrég rágalmazásért pert is indított a szülőpáros, Kate (49) és Gerry McCann (48), akik szerint teljesen légből kapott ez az állítás.

A szülők úgy gondolják, amíg nincsen ellenkező bizonyíték arra, hogy a kislányuk él, addig folytatni akarják a kutatást.

forrás