• pén. márc 29th, 2024

Láttad már Angela Merkel fotóit NDK-s időkből?íme.

Merkel_Angela_DDR_lead_fill_850x370

Épp most van tíz éve, hogy Angela Merkelt beiktatták kancellári tisztségébe. Nézegessen archív fotókat róla az NDK-s időkből!

Az NDK-ban született Angela Merkel sosem titkolta, igaz, nem is büszkélkedett vele, hogy fiatalkorában tagja volt a kelet-német állampárt ifjúsági szervezetének. Sőt egy nemrég megjelent életrajzi kötet szerintegyenesen az agitációs és propagandaosztály vezetője volt; ezt a politikus nem erősítette meg, de nem is tudta érdemben cáfolni. Visszaemlékezései szerint elsősorban a helyi „KISZ-ben” kulturális munkát végzett, és soha senkit nem agitált. A korszakról szólva ugyanakkor megvallotta, hogy nem volt hős, és idomult a rendszerhez.

Magyar fogalmak szerint sokan reformkommunistának nevezik az ifjú Merkelt. Újságírók aztán nemrég kiderítették, hogy az egykori politikusreménység már 1989 októberében csatlakozott a Demokratikus Kitörés (Der Demokratische Aufbruch) nevű mozgalomhoz, mely akkor korántsem a német egységért és a rendszerváltásért, hanem az NDK önállósága és a demokratikus szocializmus rendszerének kialakítása mellett állt ki. Merkel a DA színeiben – helyettes kormányszóvivői tisztségben – az utolsó kelet-német kormánynak is a tagja lett.

„Számomra az a legfontosabb, hogy soha nem titkoltam el semmit. Néhány dolgot talán nem mondtam el, de csak azért, mert senki sem kérdezte” – nyilatkozta korai éveiről a kancellár, s hozzátette: arról például még soha nem beszélt, hogy tagja volt a (kelet)német-szovjet baráti társaságnak és a kelet-német szakszervezeti szövetségnek.

1971-ben Lessing-érmet kapott. A kitüntetést kíváló tanulmányi eredményért és közösségi munkáért adták