• pén. ápr 19th, 2024

Évekre rács mögé juttathatják Gáspár Győzőt

Az is kiderült, kinek köszönheti mindezt.

Összecsaptak a felhők Győzike feje fölött, hiszen mint ismeretes, a közelmúltban kommandósokkal kísért NAV-osok csaptak le rá – a gyanú szerint 40 milliós áfacsalást követett el testvérével és másik három ismerősükkel. A vizsgálat azóta is tart, Gáspár Győző helyzetét ráadásul súlyosbítja, hogy a hatóság szerint a költségvetési bűncselekményt éppen az előző adócsalása miatt kirótt, másfél éves börtönbüntetése próbaideje alatt követte el. Így ha az újabb vád beigazolódik, korábbi büntetését is le kell ülnie, és akár öt évre rács mögé kerülhet – írja a Storymagazin.

Szószátyársága lett a veszte

Kiderült, hogy a nyomozók a fontos információkat a showman-től kapták, jó ideje lehallgatták már Győzikét, aki a hangfelvételek szerint családtagjainak, barátainak és üzletfeleinek gyanútlanul kikotyogott mindent. Gyakorlatilag csak ki kell jegyzetelni a szakembereknek a gyanúsításhoz szükséges információkat.

Pechjére azt is kikotyogta, hol bérel széfet, hol őrzi az értékes aranyékszereket – itt bukkantak rá közel 200 millió forintjára és nagyjából 12 kilónyi aranyra, amelyekről állítja, hogy azok lányai dédnagyanyai örökségéhez tartoznak.

A feltételezések szerint azonban Gáspár Győzőnek még ennél is több pénze van – a talált bizonyítékok alapján azt valószínűleg külföldön tartja.

Győző továbbra is tagad, a sok munka ellenére papíron nincstelen, sem ingatlan, sem autó nincs a nevén. Egyedül a mobiltelefonját tudhatja magáénak, amin, mint kiderült, szeret sokat beszélni…

(Story)