• ked. ápr 16th, 2024

Gratulálunk az anyukának – Nem hasonlítanak az ikrek, mert két apától születtek

Ritka orvosi jelenségnek lehettek szemtanúi a vietnami orvosok: egy ikerpár egy anyától, de két különböző apától született. Az ilyen esetek nagyon ritkán fordulnak elő – a gyerekek egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, ezért vitték a szülők genetikushoz őket.

Az, hogy a kétpetéjű ikrek nem hasonlítanak, már a család minden tagjának feltűnt, ezért a rokonok addig mondták a szülőknek, hogy az egyik gyereket elcserélhették a kórházban, míg elvitték őket a Hanoi Genetikai Elemzőközpontba. Itt azonban különös eredményt kaptak: nem történt tévedés a szülészeten, a kétéves gyerekek testvérek. Illetve féltestvérek: az apjuk ugyanis nem ugyanaz – írja a CNN.

Illusztráció

Az orvosok szerint a család nagyon meglepődött az eredményen, és most a legjobb megoldást keresik, amellyel kezelhetik ezt a helyzetet – ennél több részletet azonban a szülők kérésére nem árultak el.

A vietnami hírügynökség beszámolója szerint a két kétéves nagyon különbözik egymástól: az egyiknek például vastag szálú, hullámos haja van, míg a másiké vékony és egyenes.

Az ilyen esethez nem kell, hogy a három ember egyszerre vegyen részt a megtermékenyülést okozó aktusban.

A női petesejt élettartama 12-48 óra, míg a spermium 7-10 napig életképes. Így tehát körülbelül egy hetes időszak áll nyitva a petesejt megtermékenyülésére, két petesejt pedig két különböző sze.xuális aktus alatt is megtermékenyülhet – mondta Keith Eddleman szülész főorvos. – írja a faktor

Forrás …