Hajdú Péter ki­tá­lalt: Ezért aka­rok el­válni!

Színes

A RIPOST el­ső­ként szá­molt be arról, hogy Hajdú Péter be­adta a vá­ló­ke­re­se­tet, ennek va­lódi oká­ról pedig most le­rántja a lep­let.

Hirdetés

Pénteken írta meg a elsőként, hogy Hajdú Péter végleg el akar válni Sarka Katától, a napokban adta be a válókeresetet. Mint ismeretes, egyszer már meg­próbáltak elválni, akkor Kata fordult a bírósághoz, de miután egyikük sem ment el a békítő tárgyalásra, az az eljárás megszűnt. A Bors Hajdú Pétert kérdezte az új fejleményről, aki ausztriai síútjáról hazafelé autózva nyilatkozott.

Az okokat nem akarom kifejteni, de úgy döntöttem, hogy mindkettőnknek az a legjobb, ha elválunk. Ezért tettem meg azt a jogi lépést is

Hirdetés

– mondta Hajdú, aki a lapnak elárulta: közös megegyezéssel szeretnének túl lenni ezen a fájdalmas procedúrán, elsősorban a gyerekek miatt.

A Bors elérte Sarka Katát is, aki kifejezetten jó hangulatban volt.

Igen, jól érzékelik, valóban nem sújtott le a hír. Akkor, amikor én beadtam a válópert, volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, de most, hogy Péter tette meg ugyanezt, megkönnyebbültem

– fogalmazott Kata, aki ugyancsak hajlandó a közös megegyezésre.

forrás:http://ripost.hu/

Hirdetés