• pén. ápr 19th, 2024

Megköszönhetik Gyurcsánynak ezt a húzását is…

Gyurcsány Ferenc azt mondta: a Demokratikus Koalíció 2018-ig, azaz a ciklus végéig nem folytat parlamenti munkát. A kvótanépszavazás és a Népszabadság tragikus története a döntés oka. Mindez azt jelenti, hogy nem vesznek részt a plenáris üléseken, a bizottsági munkában, a vitákban, határozathozatalokban, nem nyújtanak be írásbeli kérdéseket. Csupán azokon a szavazásokon lesznek jelen, amikor fontos lehet, hogy a Fidesz-KDNP ne tudjon kétharmados többséget elérni.

Ez viszont azt is jelenti, hogy tiszteletdíjukat sem kapják meg. Négy képviselő az ak­cióval összesen közel nyolcvanmilliót veszít. Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos, Vadai Ágnes, Varju László a havi bruttó 747 878 forintos díjjal számolva 2018-ig fejenként közel bruttó 19,5 millió forintról mond le.

De akkor miből él, akinek nincs más bevétele? Ilyen közöttük például Vadai Ágnes.

– Politikai döntést hoztunk, amely felülírja a személyes igényeinket. Az biztos, hogy szolidaritást fogunk vállalni egymásért, ahogyan azt eddig is tettük – fogalmazott a képviselő. Számláikat nekik is ki kell fizetniük, így új utakon kell majd elindulniuk, hogy ezt meg tudják tenni.

Ha a DK-sok egy évig folyamatosan nem járnak be a parlamentbe, nemcsak a pénzüket, de a mandátumukat is elveszítik. Ezért, ha kétharmados voksolásra 2018-ig már nem kerülne sor, akkor egy-egy súlytalan, technikai jellegű szavazásra fognak beülni.

forrás: borsonline.hu