• pén. ápr 19th, 2024

Kiszivárgott: ezért kellett távoznia az előző pápának és választották meg Ferenc pápát

Nyilvánosságra hozták négy év elteltével, Jorge Mario Bergoglio argentin bíborosnak, azóta Ferenc pápának a 2013-as megválasztása előtti beszédét, amelyben az egyház és a jövőbeli pápa feladatait vázolta, s amely elvezetett a megválasztásához.

A 2013. március 9-én elhangzott beszéd spanyol nyelvű, apró betűs kéziratát Jaime Ortega nyugalmazott kubai bíboros juttatta el az olasz sajtóhoz.

Arról a beszédről van szó, amelyet Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke a pápát választó konklávét megelőző bíborosi találkozón (kongregáción) mondott. A beszéd tartalma eddig is ismert volt, de
ez az első alkalom, hogy a zárt ajtók mögött zajló kongregáció egyik bíborosi beszédének jegyzeteit nyilvánosságra hozták.

A dokumentum azért is rendkívüli, mivel négy nappal később, március 13-án a bíborosok Bergogliót választották meg pápának.

A beszéd jegyzetei a megválasztandó egyházfő és egyháza feladatait vázolják pontokba szedve. Jorge Mario Bergoglio felszólalásában hangsúlyozta, hogy az egyháznak ki kell lépnie a világba, minél közelebb kerülve az “egzisztenciális perifériákhoz”, vagyis a társadalom legelesettebb rétegeihez.

Buenos Aires érseke felsorolta az egyház “bajait” is, ezek között jelölve meg a “teológiai nárcizmust”, valamint azt, hogy szerinte az egyház mindent “önmagához viszonyít, anélkül, hogy ezt észre is venné”

Az olasz sajtó hangsúlyozta: Bergoglio bíboros beszédének sikere döntötte el, hogy végül bíborostársai őt választották meg egyházfőnek.

forrás