• pén. ápr 19th, 2024

Elő a zsebkendővel! 58 évig nem tudta elfelejteni a kislányt, akit az erdőben talált. Végre meglett!

„Vizes volt a ruhája, a szája elkékült a hidegtől, semmi sem volt rajta, csak egy törölközőbe tekerték bele” – így emlékszik vissza David Hickman arra a látványra, ami az erdőben fogadta.

Az akkor 14 éves fiú nagyapjával indult vadászni, akikor különös, síró hangra lett figyelmes. A fák között egy csecsemőre bukkant, aki teljesen át volt fagyva. 1955-ben bejárta az amerikai sajtót a hős fiú története, aki a fagyhaláltól mentette meg a titokzatos csecsemőt. A kislányról semmit sem lehetett tudni, szüleit sosem találták meg. David családja magához vette a babát, akinek a Roseann Wayne nevet adták.
Nem sokkal később azonban a néhány hónapos csecsemőt adoptálták. „Sosem felejtem el azt a pollanatot. A kezembe adták, és el kellett tőle búcsúznom. Azt sem tudtam, hová kerül” – mesélte David.
58 év telt el azóta, de az egykori kisfiú nem tudta elfelejteni a csecsemőt, akinek megmentette az életét. Mindig reménykedett abban, hogy egyszer még találkoznak. Aztán egy napon, 2013-ban csöngött a telefon. A helyi sheriff, John Catey volt a vonal másik végén: „David, írd fel ezt a nevet és telefonszámot” – diktálta be Mary Ellen Suey elérhetőségét. „Miért?” – kérdezte David. „Ő az a lány, akit olyan hosszú ideje keresel” – felelte a sheriff.És valóban: David Hickman csaknem hat évtizeddel később valóban találkozhatott azzal a lánnyal, akinek egykor megmentette az életét. „Sosem tudtam elfelejteni azt a képet, ahogy fekszik abba a törölközőbe tekerve, teljesen átfagyva. De mindig reméltem, hogy egyszer boldog vége lesz ennek a történetnek” – mesélt David a CBS-nek a megható találkozásról.