Krisztina másodjára is felvette a küzdelmet a rákkal

Megható

Alapvetően könnyfakasztó, megrázó történet Czinke Krisztináé. Ám a törékeny nőből olyan életigenlés árad, ami pozitívvá teszi nem mindennapi küzdelmét. Őt hallgatva még a rákos betegség is egy egyszerű influenzának tűnik. Pedig, aki már átesett hasonló küzdelmen, vagy akár csak volt a környezetében daganatos beteg, jól tudja: nemhogy nevetni, de olykor mosolyogni is nehéz. Ám Krisztina arcára a legkeményebb kezelések után is visszatér az a derű, amely átlengi az életét. Pedig nem volt ez mindig így.

Hirdetés

Sajnos a méhe után a tüdejében is találtak daganatot. De Kriszta nem vesztette el hitét és jókedvét. Biztos benne, hogy egyszer végleg megszabadulhat a betegségtől

Sosem volt könnyű életem. Nem egyszer kívántam, hogy bárcsak meghalnék. Aztán amikor 2013-ban előrehaladott stádiumban lévő méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam, határozottan azt éreztem, hogy élni akarok. Biztos voltam benne, hogy van valami megoldás – kezdte történetét a Magyar Rákellenes Liga 1 % kampányának arca, aki nagyon sokat köszönhet a szervezetnek. – A hatvani liga elnökasszonyát kerestem fel. Nagyon sokat segített, hogy találkozhattam sorstársakkal, akik felkészítettek arra, hogy mi mivel jár, hiszen ennyi idejük az orvosoknak nincsen. Mindenki őszinte volt, de ugyanakkor pozitív. Nem tagadom, szükségem is volt arra a támogató erőre, mert a műtét nagy roncsolást végzett a szervezetemben. A tudat, hogy soha nem lehet gyermekem, a megaláztatás, amivel minden mosdóba menetelkor szembesülnöm kellett, nagyon megviselt – mondta a most negyvenéves nő, aki szerint a legfontosabb az, hogy ne maradjunk egyedül a betegségünkkel. Merjünk a félelmeinkről beszélni, kérjünk segítséget, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt gyógyulásunk érdekében!

Hirdetés

A Magyar Rákellenes Liga a témakörben több tájékoztató előadást szervez, sőt életvezetési tréningeket is tart tagjai számára. Kriszta itt jött rá arra is, hogy igenis lehet pozitív oldala annak, hogy a rettegett kórral küzd.

– A tréner azt mondta: jó, jó, hogy betegek vagyunk, hogy szörnyű a kemoterápia utóhatása, de most nézzük meg, mit adott nekünk a betegség! Én pedig akkor, ott rájöttem, hogy megtanultam nemet mondani, megtanultam azokat az embereket elutasítani, akik sohasem érdeklődtek irántam őszintén. Ezeknek az embereknek könnyedén tudom azt mondani: bocsánat, de nekem erre nincs időm – mondta büszkén a fiatal nő, aki biztos abban, hogy a küzdelemben fontos a társ támogatása is. Ő is végtelenül hálás párjának, Attilának. A férfinak, aki mindössze két és fél éve volt vele, amikor diagnosztizálták rákos betegségét.

Barátjával, Attilával két és fél éve voltak együtt, amikor kiderült: rákos. A férfi a legnagyobb támasza

– Egy jóképű, egészséges férfi. Nem kívántam tőle, hogy kitartson mellettem, ám ő mégis megtette. Rájöttem, hogy az én fájdalmam, az én kétségbeesésem kihat rá is. Már csak miatta is jól kell lennem – magyarázta.

A pozitív gondolatok és a kezelések meghozták az eredményt. Egy év nyolc hónapig tünetmentes volt Krisztina. Ez alatt az idő alatt sem fordult el a ligától. Ő maga is támogatónak állt. Bejárt a kórházba, hogy saját példáját elmesélve adjon erőt sorstár­sai­nak.

Sokan nem tudják, hogyan kell közelíteni egy rákos beteghez. Nekem is sok ismerősöm elmaradt. Az a tapasztalatom, hogy nem kell nagy szavakat használni. Sokszor egyszerűen annyi is elég, hogy csak meghallgatjuk a beteget. Hagyjuk, hogy ő irányítsa a beszélgetést! Arról beszéljünk, amiről ő szeretne! – javasolta a Hatvanban élő csinos nő, aki azt is vállalta anno, hogy a kampány kedvéért kopaszparókát vegyen fel.

Krisztina jelenleg is haj nélkül él, ugyanis egy éve a tüdején is foltot találtak. Megműtötték. Ám a kés által nem sikerült megszabadulni a betegségtől. Áttét képződött.

Amikor elolvastam a leletem, sírva fakadtam a dühtől. De csak azért, mert nem értettem, hogy mi az, amit ennyire rosszul csinálok az életben.Mert ma már én is úgy gondolom, hogy a rák valamilyen lelki teher következménye – állítja Czinke Krisztina, aki jelenleg is kemoterápiára jár a biológiai kezelés mellett. Az ő szervezetét is megviseli a nagy dózisban kapott gyógyszer. Ám rutinos betegként és pozitív emberként próbál dacolni a rosszullétekkel.

– A legutolsó kezelés után gyalog indultam haza. Hiába voltam gyenge, nem szálltam buszra, mert imádok gyalogolni. Amikor elfáradtam, leültem egy padra, és csak figyeltem az embereket. Sütött a nap, a felnőttek rohantak, a gyerekek önfeledten szaladgáltak, én pedig arra gondoltam, hogy milyen jó élni – mondta mosolyogva az a nő, akinek legnagyobb vágya, hogy minél hamarabb elfelejthesse az orvosokat, és tovább támogathassa imádott párja mellett egykori sortársait.

forrás:http://www.borsonline.hu/

Hirdetés