• csü. márc 28th, 2024

Nézze meg, hogyan keresnek plusz pénzt a magyar sztárok

Budapest — Egyre több magyar sztár dönt úgy, hogy a színpad, a képernyő, a mikrofon mellett egy üzleti vállalkozás is belefér az életébe. Főleg, mert sosem árt több lábon állni, és az sem rossz, ha a népszerűséget hosszú távon is bevételi forrássá tudja tenni az ember.

Van, aki a szakmájához közel álló vállalkozásba kezdett, mint például Kárász Róbert (47) tévés műsorvezető, aki kommunikációs céget alapított, vagy Kulcsár Edina (25) egykori szépségkirálynő, aki modelliskolát nyitott. Frei Tamás (50) vagy Majka (37) ellenben olyan üzletbe vá­gott, amelyhez semmi közük nem volt, az előbbi egy kávézólánc, utóbbi egy hamburgerező büszke tulajdonosa. A rá­diós Rákóczi Ferencnek (46) pedig még egy szakállnyíró­szalonja (Barber Shop) is van – az étterme mellett.

A szükséges pénz töredékével vágtam bele, így ahogy jött a bevétel, az addig elmaradt dolgokat pótoltam belőle. Most húsz embernek, húsz családnak adok fizetést, és erre büszke vagyok. Mindennap jelen vagyok az étteremben, és ugyan van egy nagyon jó üzletvezetőm és egy séfem, beleszólok mindenbe – mesélt a Korhely faloda születéséről Rákóczi, akinek étterme bevallása szerint nullszaldós, a bevételt visszaforgatja.

Hét éve nyitotta meg Frei Café néven kávézóit az egykori riporter, Frei Tamás. A ma már regényíróként tevékenykedő tévés és üzlettársa egyenesen az ültetvényekről szerzi be a kávét. Ez főként Frei feladata, aki személyesen jár a termelőkhöz Kolumbiába, Tanzániába, Etió­piába. Erről ő maga mesélt korábban a Blikknek, hozzátéve, eleinte minden pénzt visszaforgattak a vállalkozásba, hiszen hosszú távon ebből élnének meg.

A szépség múlandó, ezért igenis gondolkodni kell előre – vallja Kulcsár Edina. A szépségkirálynőként megismert TV2-s műsorvezető két vállalkozásban is érdekelt. Egyik szorosan kötődik az eddigi életéhez, hiszen létrehozott egy mentorprogramot, amelyben modellkedésre készíti fel a jelentkezőket.

Még az elején járunk, így egyelőre visszaforgatjuk a pénzt, de természetesen az a cél, hogy nyereséges legyen. Számos ötletem van, de sajnos kevés időm, így egyelőre nem tudok másba belekezdeni – mesélte Edina, aki párjával egy fóliázó­cégnek is tulajdonosa.

Kefirt (37) szülei úgy ne­velté­k, jobb, ha több lábo­n áll. Több üzletben kipró­bálta magát, jelenleg viszont egyik bevételi forrása a zenélés mellett Thaiföldön, Pattayán van: egy apartman tulajdonosa, amit kiad.

– Kivéve nyáron, akkor egy-másfél hónapra elmegyek nyaralni. Jó befektetés, mert amikor pihenni szeretnék, van hova menni, ráadásul vár is kint egy kis pénz, amit elnyaralok – mesélte mosolyogva a zenész.  A CIKK ITT FOLYTATÓDIK….