• csü. márc 28th, 2024

Nyolc év után lett meg az ellopott pénztárca, tulajdonosa nem hitte el, amit benne talált

Courtney Connolly pénztárcáját még 2009 nyarán lopták el az autójából. A nő számára nagy bosszúságot okozott a lopás, minden iratát, bankkártyáját újra meg kellett csináltatni, ráadásul ha nem is sok, de volt benne pénz is, ami azért csak hiányzott. A nő bejelentette a lopást, természetesen esély sem volt rá, hogy megtalálják az eltulajdonított tárcát.

Teltek az évek, a nő pedig már nem is gondolt az eltulajdonított tárgyra, pláne nem a benne tartott értékekre. Élte az életét, és talán azóta már újabb pénztárcát vesztett el, amikor szóltak a bostoni rendőrök, hogy valaki leadta a tárcát egy helyi kapitányságon.

A rendőrök hétfőn jutottak hozzá a bőr pénztartóhoz, és rövid nyomozás után meg is találták a gazdáját. A hatóságok végül a nő sógornőjét érték el, rajta keresztül sikerült visszajuttatni pénztárcát a gazdájának, akit hatalmas meglepetésként ért az elveszett darab megkerülése is, az aztán már sokkolta, amit benne talált.

Ugyanis egyetlen cent sem veszett el, minden éppen ugyanolyan állapotban volt, ahogy nyolc éve eltűnt. Benne volt mind a 141 dollár, emellett az összes kártya, irat, személyes emlék.

– A készpénzhez nem nyúltak, a bankkártyáim érintetlenek, az iratokkal nem éltek vissza. Szó szerint olyan, mintha csak tegnap esett volna ki a zsebemből – mesélte a nő a UPI-nak, aki azt is elárulta, hogy benne volt egy ősrégi szerencsesüti idézet is, miszerint „Hamarosan jó híreket kapsz”.

Az üzenet pedig bevált, a pénztárca megkerülése több szempontból is jó hír. Már magában a tény, hogy egy nyolc éve elveszett tárgy előkerül, nagy öröm, a benne maradt, megtalált összeg pedig éppen fedezi a nő egyik tervének a kiadását, éppen ekkora összeg egy erőemelő verseny nevezési díja.

A nő szerint a pénztárca megtalálásának köszönhető, hogy másnap sikeresen letett egy egyetemi vizsgát is.

– A tanulság pedig, hogy sose veszítsd el a hited abban, hogy az élet jó dolgokat tartogat a számodra – zárta a történetet Connolly kisasszony.

 

FORRÁS

One thought on “Nyolc év után lett meg az ellopott pénztárca, tulajdonosa nem hitte el, amit benne talált”
  1. Velem 2016.02.12 történt, itthon-Szlovakia, hogy elvesztettem, illetve ellopták a pénztárcámat; személyi, kártyák és az 1hónapra való 200€, amibõl fizetni és élni is kellene. Van kiadás bõven. 99%ra tudom, hogy ki lopott meg 🙁 🙂 Az illetõ mainapig nem zavartatja magát, mosolyogva köszönni is szokott! Azt is tudom, hogy egy másik valaki szépen elátkotott! A kár Több mint a 200€. Egy egész hónapig teljesen pénz nélkül élni, létezni nem semmi! Nem tudok mit tenni! Csak reménykedem abban, hogy egyszer visszakapom az eltulajdonított kárt 🙁 🙂 Most -is- jól jönne ?

Comments are closed.