• csü. ápr 18th, 2024

Nyomasztó kísértetvárossá változna Budapest a Duna nélkül

Bitang erős teaser készült a filmhez, amelyben a Duna helyén csak csontszáraz szakadék tátong.

Az egyszeri szerkesztő szkeptikusan fogadja a napi hetvenhetedik sajtóanyagot, pláne, ha az egy ismeretlen címről érkezik. Aztán kattint, és néha szerencséje van, ha kapott valami érdemit. A DVNA című projekt esetében például ez történt, a szinopszishoz mellékelt teaser ugyanis a) úgy néz ki, b) úgy teremt feszültséget, ahogy magyar film trailere többnyire csak szeretne. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett Topolánszky Tamás Yvan egy három évvel ezelőtti rémálomban látta maga előtt a kiszáradt, üres Duna-medret, ebből az ötletből építette fel a történetet, mely diplomafilmje alapja lett.

 

A DVNA története szerint a város egyik reggel arra ébred, hogy eltűnt a Duna, a medre teljesen száraz, és a kezdeti megoldási próbálkozások után rövid idő alatt teljesen elnéptelenedik a város, csak hat ember marad Budapesten, akik kénytelenek együttműködni. A teljes film 2017 novemberére készülhet el a szerző két társával alapított, Halluci-Nation névre keresztelt produkciós cég gyártásában.

forrás:http://24.hu/