• pén. ápr 19th, 2024

Roma táborban razziázott a rendőrség. Nem akartak hinni a szemüknek, hogy mit találtak:

A milánói tartományi rendőrség razziázott a Bonfadini úti, roma táborban Milánóban. A razziában nyolcvan rendőr és egy helikopter is részt vett. A rendőrök ellenőrizték 89 személyt, 32 férfit, 36 nőt, 21 kiskorút, ebből 61 személy már ismert volt a rendőrök számára, mert már korábban is meggyűlt velük a baja a hatóságoknak.

A rendőrök átkutatták a házakat, konténer, lakókocsikat és egyéb épületeket. Lefoglaltak nyolc fegyvert és a hozzájuk való és lőszereket. Feltételezhetően ezeket használtál rablásoknál és más bűncselekményeknél.

Elképesztő mennyiségű lopott gépjárműalkatrészt foglaltak le a hatóságok és megállapították, hogy az alktrészek 75 autóból származnak, melyet minden bizonnyal a romák elloptak és szétbontottak. De az igazi nagy fogás még hátra volt. Egy konténer belsejében, amit üvegháznak használtak és el volt látva megfelelő szellőztetéssel és világítással rengeteg kanabisz tőre bukkantak.

Az ilpopulista azt írja, hogy az a megdöbbentő az egészben, hogy az esettel kapcsolatban nincsenek gyanúsítottak mert az összes lefoglalt dolog közterületen volt, a romák pedig mindent tagadnak.

forrás