• csü. márc 28th, 2024

SOKKOLÓ: FELISMERTE SAJÁT LAKÁSÁT EGY IDEGEN TÁRSKERESŐ FOTÓJÁN, ÉS EZ MÉG NEM MINDEN

Ez hogy történhetett? Egy ismeretlen lány szelfizett a fiú fürdőszobájában.

A 19 éves Mark Kowalczyk szinte sokkot kapott, amikor a Tinderen nézegette a kínálatot, és meglátott egy lányt, aki a képen az ő fürdőszobájában állt. A férfi nem értette a szituációt. A fotó egész biztosan a lakásában készült, de a képen szereplő nő ismeretlen volt számára. Mark azonnal feltöltötte a rejtélyes fényképet a netre, mellé pedig saját fotóját tette, amelyen ugyanazon a pontján áll a lakásnak, mint az ismeretlen hölgy – írja a 24.hu.

„Sosem láttam még ezt a lányt, és mégis, a Tinderen a profilképén az én fürdőszobámban áll” – írta Mark a poszt mellé.

Viszonylag hamar elő is került az ismeretlen lány, aki ahelyett, hogy eloszlatta volna a homályt, tovább fokozta a helyzetet: feltöltött egy újabb fotót, amely Mark házában készült. A fiú azt mondta, hogy csak arra tud tippelni, hogy egy korábbi házibuli alkalmával járhatott nála a lány, és akkor készülhettek a képek. A 19 éves hölgy ezt megerősítette: egy buliban volt Mark házában, bár arról fogalma sem volt, hogy ki a házigazda.

ffd

(24.hu)