• pén. márc 29th, 2024

80 ezer forintból házat építeni? Igen!

Leleményes teremtés az ember. Az intelligenciánknak köszönhetően fantasztikus dolgokra képes, olyan szerkezeteket, tárgyakat tud alkotni, amit ezen a földön más faj nem. Ezt bizonyítja a következő képösszeállítás is, amely egy különleges házikó megépítését mutatja be.

haziko1

Ez a lakás azért nagyszerű, mert természetes, környezetbarát alapanyagokból épül, hiszen a tulajdonos az úgynevezett földzsák építési módszert választotta.
A földzsákokból alkotott otthonok nagyszerűek, hiszen gyorsan elkészíthető és erős szerkezetű építményeket lehet tető alá hozni. Ezt a sajátos technológiát Nader Khalili fejlesztette ki, aki a zsákokba hol az altalaj nyirkos részét, hol durva homokot, vagy sódert, hol pedig vulkanikus eredetű kőréteget tesz bele, így hozva létre egy tartósan erős, akár a földrengéseknek is ellenálló házszerkezetet.
Ez az eljárás amúgy a Közel-Keleten, Afrikában, Ázsiában, de már Európában is népszerű. Ezek a kis házikók viszonylag kevés pénzbe kerülnek.
A felvételeken látható tájföldi földzsák ház mindössze 300 dollárba (80.000 forint) került, nyáron a lakói számára megfelelő, hűs hőmérsékletet biztosít, télen pedig nem engedi be a hideget.

tervrajz

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Forrás: sokszinuvidek.hu