• pén. ápr 19th, 2024

Doppingal nyert Hosszú Katinka? Ezzel gyanúsítják !

Kétkedve fogadta Hosszú Katinka fölényes győzelmét a neves amerikai sportlap, a Sport Illustrated. Amire hivatkozik, annak a magyar szövetség egy januári, téves állítása az alapja.



“A könnyedség, amellyel Hosszú leiskolázta a mezőnyt, biztosan kérdéseket vet majd fel. Tavaly Hosszú összeveszett a magyar szövetséggel a holléte, illetve a versenyidőszakon kívüli doppingellenőrzéshez való elérhetősége ügyében” – egyebek mellett ezt írja honlapján a Sports Illustrated a szombati úszódöntők összefoglalójában.
A mondat olyan ügyesen van megfogalmazva, hogy ne legyen direkt doppingvád, de azért egyértelmű legyen, mire gondol a szerző.
Csakhogy amire alapozza az állítást, az nem igaz.
Hosszú és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) súlyos, tavalyról idére áthúzódó konfliktusa ugyan többrétegű volt, de az egyáltalán nem került szóba, hogy az úszó ne teljesítené a sportolók számára előírt azon kötelezettségét, hogy folyamatosan elérhető legyen a váratlan doppingellenőrzésekhez.



Ezzel a kérdéssel csupán a Swimvortex.com nevű úszóportál foglalkozott, még januárban (majd egy svéd lap is átvette a cikket).
A felvetését pedig a MÚSZ egy nyilvánvalóan téves állítására alapozta.
Emlékezhetünk, hogy a MÚSZ január 12-én közölte: Kiss László szövetségi kapitány csak 11-én, hétfőn értesült arról, egy Hosszú Katinka Facebook-oldalán megjelent bejegyzésből, hogy a versenyző Austinba utazott. Ezt az állítást kapta fel a Swimvortex.com, jóllehet többszörösen bebizonyosodott róla, hogy nem igaz.
Tudhattak róla, ha akartak

 

Kiss László akkor szövetségi kapitány ugyanis már január 10-én, vasárnap beszélt arról, hogy tudomása szerint Hosszú “elutazott az Egyesült Államokba, egy versenyre”. Ráadásul Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője akkor az Origo érdeklődésére azt mondta, a MÚSZ tudhatott Hosszú programjáról, ha akart, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által e célból működtetett ADAMS rendszerből.
A legfőbb olimpiai aranyesélyesünk neve azért tűnik fel rossz fényben, mert a magyar szövetség tévesen olyat állított róla, ami alkalmas a gyanú felkeltésére.
A jelek szerint a meggondolatlan közlés még most, fél évvel később is okozhat károkat.

forrás:http://utcaemberek.blogspot.com/