Horror: 20 év után találták meg a fiút apja pincéjében, borzasztó állapotban van – videó

Színes

Brazilia – 16 évesen nyomtalanul eltűnt a tini, majd 20 évvel később előkerült az apja pincéjéből.

Hirdetés

Armando de Andrade teljesen átlagos tinédzserként élt, egészen eltűnéséig. Senki sem tudta, hogy hová lett az akkor 16 esztendős fiú. A rendőrség október 24-én, egy drogbanda tagjai után kutatta át apja Sao Pauló-i otthonát, ekkor találták meg az ablaktalan pincében raboskodó eltűnt férfit.

Hirdetés

Zavart állapotban volt és az ágyhoz kötötték, nincs kizárva, hogy idelent töltötte az elmúlt 20 évét. A szemtanúk elmondása szerint Armandó borzalmas állapotban volt: a körmei hatalmasra nőttek, szakálla pedig a térdéig ért. Ugyan önerőből kelt fel az ágyából, azonban egy szót sem szólt senkihez. A pincében teljes sötétség uralkodott: nem voltak ablakok, a földön pedig emberi ürülék hevert mindenhol. A szülők eltűnése után mindenkinek azt mondták, hogy fiuk elköltözött, de jól van. Egyesek szerint azért zárták be a gyereküket 20 évvel ezelőtt, mert az alkoholhoz nyúlt.

Minden tini kíváncsi az ilyen dolgokra, de valamilyen okból, amikor az alkohol belépett az éltébe, a családja ezt a módszert alkalmazta, és egész idő alatt bezárva tartotta – mondta egy szomszéd. Az apa tagadja a vádakat, elmondása szerint Armandó pár nappal korábban felbukkant náluk, és ő kérte, hogy zárják be, mert drogfüggő lett.

Adtunk neki ételt és megengedtük, hogy az alagsori szobában maradjon. Ő kért meg, hogy zárjam be az ajtót, hogy ne tudjon kijönni – mondta az apa. A szülők a szomszédok haragjától tartva, elhagyták a házat, a rendőrség nem indított eljárást ellenük egyelőre, de Armandót pszichiátrián kezelik.

Hirdetés