• pén. márc 29th, 2024

Milliárdokat kaphat Katinka az olimpia után. Pontosan ennyit

Teljes mértékben egyet kell, hogy értsek a life.hu soraival. Katinka teljesítménye , és annak eredménye végre egy picit reflektor fénybe tolta kicsiny hazánkat. Amerika 319 millió lakossal bír, míg Magyarország 10 millióval. Mégis mi nyertünk, nem az Amerikaiak. Pedig erős a különbség, és statisztikailag nekik kellet volna nyerni.


Katinka még az Egyesült Államok egyik legolvasottabb napilapja, a New York Times címoldalán is szerepelt. A lap Twitter-felületén az olvasható, hogy a magyar sportoló sikerei még a háromszoros első Katie Ledecky és a huszonegyszer diadalmaskodó Michael Phelps olimpiáját is „elronthatja”. Ám nem ez az egyetlen dolog, ami felkeltette a kint élők érdeklődését – írja a Blikk.

Az eddigi sikerek komoly bevételt jelentettek már az úszónak, ám most saját márkája is felértékelődik. Az Iron Ladyt férjével és edzőjével, Shane Tusuppal hozták létre még 2014-ben. „Hosszú sok amerikai kisgyermek számára válhat példaképpé. Akár a milliárdos bevételt is elérheti az általa képviselt brand azzal, hogy az olimpiai győzelmeket meglovagolva betör a tengerentúli piacra” – nyilatkozta a lapnak Manhalter Dániel, a Prompt Media kommunikációs ügynökség vezetője. Szabados Gábor sportközgazdász a portál megkeresésére hozzátette, hogy ez a hatalmas érdeklődés akár milliárdokat is hozhat Katinkának.

Önerőből ennyire remekül felépített brandet magyar sportolónál még nem láttam. Az úszás kifejezetten olimpiacentrikus sportág, ezért kétségtelenül sokat jelent, hogy a riói ötkarikás játékokon remekül szerepel Hosszú.
Ez az üzletben rengeteget hozhat neki. A vagyonát akár meg is többszörözheti” – mondta a szakértő.

Hosszú Katinka bármennyit is keressen sikereivel, maximálisan megérdemli, hiszen ritkán láthatunk olyan sportolókat, akik nemcsak küzdenek céljukért, de kockáztatnak is a siker érdekében.

forrás:http://utcaemberek.blogspot.com