• szo. ápr 20th, 2024

Szinte képtelenség, mégis igaz! Ő az első nő, aki ilyen módon szült!

Kislány kora óta tudja, hogy nem lehet saját gyereke.

A 37 éves Malin Stenberg Svédországban él szerelmével, és minden vágyuk, hogy gyermekük lehessen. Malin azonban – egy genetikai betegség, a Rokitansky szindróma miatt – hüvely, illetve méh nélkül született. Korábban átesett egy műtéten, így mesterségesen létrehoztak neki egy hüvelyt, de azt kislány kora óta tudja, hogy nem lehet saját gyereke. A pár azonban nem adta fel az álmát, hogy gyermekük születhessen.

 

Malin kedvesének sikerült bejuttatnia az akkor 29 éves nőt egy egyedülálló, ám nagyon kockázatos kutatási projektre a göteborgi egyetemen.

Csak 9 nőt választottak ki a kísérletre, Malin volt az egyikük. A tanulmány lényege, hogy idegen méhet ültetnek be nekik. A család 61 éves jóbarátja – akinek két fia és négy unokája van – azonnal a jelentkezett donornak. 43 nappal a transzplantáció után megtörtént a csoda: az akkor 35 éves Malin életében először menstruált. Egy évvel az operáció után pedig (rögtön az első megtermékenyített petesejt beültetés után) terhes lett! A magzat szépen fejlődött, de a 31. héten komplikációk léptek fel és Malinnál császármetszést kellett végezni. A szülők emiatt nem aggódtak, hiszen végre a kezükben tarthatták, akire oly régóta vágytak.

A kis Vince ma már 1 éves és makkegészséges. Fogalma sincs, a szülei min mentek keresztül, hogy ő megszülethessen. Malin méhét eltávolítottak, hogy ne kelljen továbbra is olyan erős hormonkezelést kapnia.

A kutatásban részt vevő 9 nő közül 7 befogadta az idegen méhet, és négynek közülük kisbabája is lett (Vince volt az első). Ez a történet sok hasonló helyzetben lévő nőnek adhat reményt, hogy egyszer saját gyermeke lehet.