• csü. márc 28th, 2024

Szita Bence életét elvette..a cellatársai pedig az övét !

Nincs egy perc nyugta sem a börtönben Bogdán Józsefnek, aki kitervelte, és hajléktalan barátjával véghez vitte azt a szörnyű tettet, amelyért életfogytiglani börtön büntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla.

Azonban ismereted, hogy a börtön hierarchiában legalul az olyan tettesek vannak, akik vagy nők elleni bűncselekményt illetve gyermekek ellen követtek el büntettet. Őket mindenki csicskáztatja, ugráltatja, és még az őrök sem szólnak rájuk.

Annak ellenére, hogy Bogdán Józsefet szigorúan őrzik a börtönben, a rabtársai mégis megtalálták a módját annak, hogy kiverjék a fogait. Egy életre elintézték, hogy a gyilkosnak ne legyen kedve többé vigyorogni.

A börtönön „etikett” szerint is a gyerekgyilkosok a leggyűlöltebbek elítéltek közé tartoznak.

A rendőrséget az egyik gyilkos, Bence nevelőapjának barátnője értesítette azzal, hogy a gyereknek nyoma veszett. Bár kegyetlen tervet eszelt ki, a rendőrök mégis gyorsan átláttak rajta. A gyilkosságban Bogdán mellett egy másik hajléktalan férfi volt a társa, akiktől nem állt távol az erőszak, hiszen egyikük már évekig ült börtönben erőszakos bűncselekmények miatt. A másik elkövető pedig rendszeresen verte a családját, így vezette le a dühét. Az asszony korábban már méreggel is próbálta megölni Bencét, szalicilsavat adott be neki.
Elképzelései között az is szerepelt, hogy a holttestet savval öntik majd le, hogy felismerhetetlenné váljon!
A gyilkosok – elvileg – örökre rács mögött maradnak.

forrás:http://utcaemberek.blogspot.hu/