• pén. márc 29th, 2024

Úgy tervezték, együtt jönnek haza Londonból Miskolcra

London, Miskolc – Felesége holttestének hazaszállításához kér segítséget egy miskolci fiatalember.

Babinszki Ferenc és Patai Krisztina négy évvel ezelőtt ismerkedtek meg Londonban. Két éve megszületett kislányuk, Zoé. Azt tervezgették, hogy még maradnak egy kicsit Londonban, gyűjtögetnek, aztán hazajönnek Miskolcra, és vesznek egy lakást. Mert egy hitelmentes lakással elkezdeni a közös életet sokkal könnyebb, mint albérletben. A sors azonban másként rendelkezett. Március 2-án a 33 éves Krisztina hirtelen elhunyt. Még ma sem tudni pontosan, hogy mi okozta a halálát. Ferencben most csak kislánya mosolya és szeretete tartja a lelket. A házaspár barátai, rokonai és ismerősei gyűjtést szerveztek, hogy Ferenc haza tudja hozatni Krisztina holttestét, és tisztességgel el tudja temetni.

Volt egy rohama

Ferencet eddigi életükről kérdezzük. Mint mondja, ők is azért mentek Londonba, mint megannyi magyar fiatal. Szerettek volna dolgozni, a munkájukért tisztességes bért kapni és jól megtanulni angolul. Krisztina már 10 éve kint élt, kezdetben szállodában takarított, majd ő ellenőrizte a takarítók munkáját. Ferenc négy évvel ezelőtt költözött Londonba, először egy élelmiszerláncnál helyezkedett el, majd az építőiparban lett vállalkozó. Kezdetben azt tervezték, hogy Angliában maradnak, mert ott kevésbé magas pozíció betöltése nélkül is viszonylag jó életszínvonalon lehet élni. Amikor azonban Zoé megszületett, úgy döntöttek, hogy pár év múlva hazaköltöznek. Nem akarták, hogy kislányuk úgy nőjön fel, hogy nem ismeri a nagyszülőket, unokatestvéreket.

– Krisztina nem volt beteg. Két évvel ezelőtt azonban volt egy rohama. Elájult és leesett az ágyról. Hívtam a mentőket, közben elkezdtem az újra­élesztését. Amikor rendbe jött, elmentünk egy londoni klinikára, ahol az orvosok azt mondták, hogy ez egy epilepsziás roham volt, de nem kell megijedni, ilyesmit a terhességgel járó hormonváltozások is kiválthatnak. Úgy kell az egészet kezelni, mint egy náthát. Nekem azonban gyanús volt, hiszen Krisztinát újra kellett éleszteni – sorolja az előzményeket Ferenc.

Sajnos a második rohamnál Krisztina egyedül volt otthon a kislánnyal. Ferenc hiába küldött neki sms-t, arra nem reagált. Ezért hívta Krisztina öccsét, aki egy házban lakott velük, nézze meg, mi történt. Ő már holtan találta Krisztinát, kislánya szorosan ölelte a fejét.

Aki teheti, segítsen!

Kérjük kedves olvasóinkat, hogy aki teheti, segítsen Ferencnek abban, hogy feleségét haza tudja szállíttatni!

Bankszámlaszám: Erste Bank 11600006-00000000-52529230, számlatulajdonos: Gyömbérné Mitró Marianna (unokatestvér).

Felajánlásokat a justgiving.com-on keresztül is fogad a család.

ÉM-HE

 

forrás:http://www.boon.hu/