• pén. márc 29th, 2024

Videón, ahogy a haldokló gazdájától búcsúzik a kutyája a kórházban

Amikor a 33 éves amerikai Ryan Jessen szerettei összegyűltek kórházi ágyánál, hogy végső búcsút vegyenek tőle, a kórház külön engedélyével ott lehetett az, aki minden bizonnyal mindenki másnál jobban szerette. Kutyája, Mollie.

A megható pillanatról, ahogy az eb „elbúcsúzik” gazdijától, Jessen testvére készített videót, amit a Facebook-oldalán osztott meg. A december elsején közzétett felvétel hamar terjedni is kezdett, és e cikk írásakor már több mint 9 millióan nézték meg.

Michelle Jessen a Facebook-oldalán leírta: Ryan november 30-án halt meg, miután családja úgy döntött, hogy „elengedi” az agyvérzés után kómába esett férfit. Elmondása szerint a 33 éves férfi először azt hitte, hogy csak migrénje van, de később kiderült, hogy sokkal komolyabb a baj. Agyvérzését az orvosok szerint feltehetően a magas vérnyomás okozta.

Jessen szerveit felajánlották átültetésre – írta a testvére a haláláról szóló bejegyzésben.Később pedig közölte, hogy a férfi szívét egy 19 éves kaliforniai fiatalember kapta meg, akinek karácsonykor van a születésnapja.

És, ha valaki azon aggódna, mi lesz gazdája halála után a kutyával, Michelle Jensen közölte, hogy természetesen megtartják Mollie-t, hiszen ő is tagja a családnak.

forrás::http://24.hu